* nem tűntem el, egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel. de kinyílt lassan a szem, most is rád ragyog. könny reszket benne, mert látom, hogy vak vagyok.

Hazudni tanít, ki tiltással nevel, 

De hazudni könnyebb, mint hibát ismerni el...

Azt hallottam valahol, hogy a szerelem nem más, mint egy barátság, amely lángra kap. ...

Megszállottak vagyunk, mi, nők a szerelemtébolyban, végtelenül ostobák, és ettől kiszolgáltatottak. Annyira rosszul választunk. Vagy érzelmesen, vagy bölcsen, a kettő együtt ritkán jár. Akit imádunk, annak mindent lehet, akit meg nem, az akár fejre is állhat, szegény, mindegy.

Könnyebb azt mondani: 'már nem szeretem őt többé', mint megmagyarázni azt, miért is szeretem őt még mindig ugyanúgy..

Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit.

Nem akartam szeretni őt ... ki akartam írtani szívemből a szerelem csíráját is, de most hogy újra láttam, ezek a csírák újra erőre kaptak, kizöldültek. Szeretnem kellett, pedig rám sem nézett.